Egy rövid kényszerszünet után ismét jelentkezem a blogon egy új bejegyzéssel. Ezúttal a Facebook általános előnyeiről és hátrányairól elmélkedve, majd egy felhívással a bejegyzés végén.
Minap nagyon gondolkodtam azon, hogy otthagyjam a Facebook-ot örökre, töröltetve magamat a rendszerből. Ezeket a gondolatokat írom most le ebben a cikkben.
Az egész ötlet onnan jött, hogy a jelenlegi állásom meg fog szűnni nyáron egy csoportos leépítés következtében és munkakeresésre kell adnom a fejem. Nem sokkal azelőtt, hogy értesültem volna a hírről olvastam egy egyáltalán nem meglepő cikket, ami szerint a munkaadók és a fejvadászok előszeretettel böngészik végig a jelentkezők közösségi portálok profil oldalait mindenféle interjú vagy kapcsolat felvétel előtt. Ezt azért teszik, hogy megnézzék milyen ember is valójában a lehetséges jövőbeli kollégájuk, mit is tesz közre magáról és milyennek ismerik a barátai.
Valahol ez teljesen érthető, hiszen ki hinné el a századik önéletrajz elolvasása után, hogy minden jelentkezőnek "kiváló kommunikációs" készségei vannak" és a "jó probléma megoldó képességek párosulnak a kreatív gondolkodással"? Én nem. Én is megnézném azt, mi maradhatott ki az önéletrajzból, milyen ember is valójában a jelentkező.
Szóval az alaphelyzet adott: keresek munkát és nem tudom, akarom-e, hogy egy lecsupaszított - nem annyira nagyon karbantartott - Facebook profil alapján hívjanak fel vagy sem. Ezután aztán felmerül a kérdés, hogy melyik lehetőség a legrosszabb: ha van egy őszinte "bulizós, káromkodós, nyílt, mindent leleplező" profilom; van egy lecsupaszított "potenciális munkaadókat megcélzó, konszolidált" profilom; vagy nincs profilom egyáltalán és eldöntheti a kedves HR-es, hogy felhívja-e a zsákba-macskát vagy sem. Szerintem munkakeresés szempontjából az utolsó a legjobb, mert nem adsz magáról hamis képet (második opció) és nem bízod magad egy személyzetis hölgy esetleges lelkiállapotára, hogy bejönnek-e neki a péntek esti buli képei vagy sem. Inkább ne legyen egyáltalán: nincs csalódás / hamis kép és nincs szubjektív megítélés személyes kapcsolat felvétel előtt.
A második kiváltó okozója az elmélkedésemnek az okostelefonom volt. Mivel az esetek 99.9%-ában a Facebook szolgáltatásait a "nem is annyira okos" és a "nem is annyira telefon" készülékemen keresztül veszem igénybe, igen csak limitáltak a portál felhasználási lehetőségeim. Tisztában vagyok avval, hogy ha nem a Facebook programot használnám, hanem belépnék a készülék böngészőjén keresztül az oldalra, akkor sokkal több opcióm lenne. Pontosan: lenne. Nem teszem, mert számomra a Facebook legeslegfőbb előnye a könnyen használhatósága. Annyira egyszerű, hogy csak rá kell nyomnom a fehér "f"-logóra a képernyőn és bent is vagyok. Olvashatom a barátok és ismerősök remek üzengetéseit. Viszont pont ebből is elegem lett. Nincs kedvem felmenni a portálra és azt látni, hogy Béla az ismerősei között a legkirályabb zeneismerő, Gizi ma reggel Coldplay-t hallgat, de nem szereti és Rozi adni akar nekem 50 000 aranytallért egy olyan játékban, aminek nem vagyok a résztvevője. Nem tetszik az, hogy a "történések közül" 20-ból 1 (és legfeljebb 2) olyan, ami tényleg érdekel és ami valós "baráti információval bír". Az érdekel, hogy a félévet kínai körúttal szenvedő svéd barátom éppen mit lát és tapasztal; de az nem, hogy Palinak milyen Jó Barátok idézet jött ki ma. Az oké, hogy számos értesítőről le lehet jelentkezni, de ilyenkor jön a körülményes - azaz a megszokottól eltérő - folyamat, amivel sérül a Facebook-ról alkotott képem. Keresnem kell egy számítógépet internet kapcsolattal és be kell jelentkeznem a portálra. Majd leiratkozom szépen sorban a programokról külön-külön - legalábbis a régi verzióban ez így volt. Evvel még nem is lenne nagy gond, hiszen egyszer felmegyek és végik kattintgatok az összesen és kész, de nem. Amint valaki tálál egy új alkalmazást, ami szerint nekem is tudnom kell a gazdája épp mit tesz, akkor ismét ki kell zökkennem a napi rutinból és ismételten végig pásztáznom az üzeneteket míg rátalálok az újabb parazitára. A legnagyobb gondolt viszont ott látom, hogy eddig nem jöttem rá, miképpen tudok megszabadulni a youtube linkektől. Egyáltalán nem érdekel, ki mit hallgat reggel és mennyire sírja vissza a mindörökre elvesztett ifjúságát. (Update: most kipróbáltam egy beállítást, remélem az meghozza a várt hatást).
Szóval a tömeges üres tartalom is feltetette velem a kérdést: "Kell ez nekem?" és a válasz a nyilvánvaló "Nem". Nyilván nem kell nekem a rengeteg igénytelen és üres bejegyzés. De akkor miképpen fogok értesülni Ivan útjáról? Nem fog nekem külön e-mailt írni minden jól megszerkesztett Facebook bejegyzése után, jobb dolga is akad... nekem legalább is akadna. Megvárni sem tudom, hiszen az emlékek elhalványulnak hat hónap utazás után, valamint nem is találkozunk csak négy évente egyszer. Az is igaz, hogy legalább marad témánk a személyes találkozásokra és nem online beszélünk meg mindent.
Az egyedüli indok, amiért feliratkozva maradnék, hogy ezt a blogot egyszerűen nem írhatom ha nem vagyok fent a portálon. Pont.
Az elhagyás mellett szól továbbá az is, hogy már nem is köt le maga a Facebook.com. Az igen, hogy hozzá kapcsolódóan milyen valós események történnek, milyen szociológiai, pszichológiai, kulturális, kommunikációs hatással van de maga a profil és üzengetés már nem.
Ezért hát jöjjön itt egy felhívás: ha valaki akar írni rendszeresen erre a blogra, az küldjön nekem egy szabadon megszerkesztett cikket a Facebookról. Bármilyen téma jöhet és a stílus is szabad - csak legyen valami köze a Facebook-hoz. Csupán arra kérlek, ne legyen túl hosszú. A legjobb alkotókat beteszem a blog írói közé. Én meg kilépek a portálról és írok azon eseményekről, amikhez nem kell Facebook tagjának lenni. A cikkeket és kérdéseket ide várom: tablogok kukac gmail pont com.
