Nem rég látott napvilágot egy nyílt levél Mark Zuckerberg-től, hogy változtatások vannak a láthatáron. Ezek a módosítások az egyéni profil beállításokra vonatkoznak. Eltűnnek a hálózatok és minden bejegyzésnél külön be lehet majd állítani annak az olvasótáborát.
Facebook arra sarkaja a felhasználóit, hogy a közeljövőben nézzék át ismét az egyedi beállításaikat, mivel számos helyen át lesznek alakítva a megadható adatok. Lesznek olyan beállítások, amik teljesen eltűnnek, de lesznek újak is. Egyes újításokról azt lehet tudni, hogy az állapot-beállításokat, a képeket és napi bejegyzéseket fogja érinteni.
A közelgő változtatás a frissítéseket például úgy érinti, hogy eldönthetjük kik lássák az épp feltöltött üzenetet vagy képet: barátok, barátok barátai is vagy mindenki. Ezzel együtt a portál eltörli a "hálózat" beállítást, mivel vannak olyan helyi hálózatok, ahol akár több millió felhasználó tag, így a hálózatra való publikálás gyakorlatilag azt jeleni, hogy mindenki láthatja.
Az egyik indoka az újításoknak a Twitter által adott blog lehetőséggel való versenygés lehet. A konkurensnél ugyanis több felhasználó sehogysem korlátozza a bejegyzéseinek olvashatóságát. Így Twitter-ből egy olyan eszköz lett, ami segítséget nyújt a friss egyedi események megtalálásához és nyomonkövetéséhez. Ezek a bejegyzések így mikro-blogként is üzemelnek.
Facebook korlátozott beállíthatóságai egyrészt meghatározták annak használhatóságát, másrészt egyszerű mivolta és könnyen kezelhetősége nagyban segítették elterjedését. A felhasználók eddig főleg csak ismerősöknek engedték meg, hogy lássák bejegyzéseiket. Az alapítók azt remélik, hogy az újításokkal többen fognak a nagy közönség előtt is publikálni.